Tóth IrénTisztelt Látogató!

Szeretettel köszöntöm megújult honlapunkon!

Az elmúlt időszakban intézményünk több szervezeti átalakuláson ment keresztül. Honlapunkkal szeretnénk Önöket a tájékozódásban segíteni. Bemutatjuk a lakossági igényeknek megfelelően kialakított új intézményrendszerünket, valamint tájékoztatást kívánunk nyújtani a szolgáltatások elérhetőségéről, és azok feltételeiről.

Az EGÉSZSÉG az ember legnagyobb értéke! Nagy a felelősségünk, hiszen mi ennek az „értéknek” a teljes körű megtartásáért dolgozunk. Ahhoz, hogy megőrizhessük, már igen korán tudatossá kell válnia a legfontosabb alapelveknek, és ezekre életünk során ajánlott figyelnünk. Intézményünk megpróbálja átfogó szemléletben kezelni az egészség kérdését. A Védőnői Szolgálat támogatja az Édesanyákat, akik életet adnak a jövő nemzedékének, és a gyermekeket felnőtt korukig. Ha a gyermekek elérik a 2-3 éves kort, akkor Bölcsődéink szárnyai alá kerülnek, ahol szerető figyelemmel gondozzák – nevelik őket. Egészségfejlesztési Irodánk azért működik, hogy megpróbáljuk elkerülni a betegségeinket, vagy a már kialakult betegségek rosszabbra fordulását megelőzzük.  A Járóbeteg Szakellátás akkor segít, ha a betegség gyanúja felmerül, ha azt kezelni kell, gondozni kell. A Központi Orvosi Ügyelet sürgősségi ellátást nyújt, un. ügyeleti időben. Az Idősgondozó intézményeink mindennapos életvitelükben segítségre szoruló embertársainknak lehet támasz, és biztosít életteret, hogy az időskori életszakaszt is emberhez méltóan tölthessék el.

Látható, hogy Intézményeink minden generáció életében fontos szerepet töltenek be, ezért az itt végzett munka jelentősége felbecsülhetetlen.

Új honlapunkon igyekeztünk az információkat rendszerezett formában közzétenni, hogy minden kedves látogatónk gyorsan tudjon tájékozódni az Őt érdeklő kérdésekben.

Kívánok Önöknek Jó Egészséget!

Tisztelettel:

Tóth Irén

intézményvezető