Széchenyi úti “Kuckó-mackó” Bölcsőde

Óvoda logók
Cím: 6640 Csongrád, Széchenyi út 27.

Templom utcai “Mesevár” Bölcsőde

Cím: 6640 Csongrád, Templom u. 4-8.

A bölcsődék szakmai vezetője: Márténé Papp Klára

Elérhetőség

Telefonszám: 06 20/280-1710


Csongrád Városi Önkormányzatának Képviselő-testülete 89/2016. (V. 27.) önkormányzati határozata értelmében 2016. július 01-el a Bölcsődék szervezeti átalakítására került sor.

A Képviselő testület döntésének megfelelően, intézményi átszervezéssel, a gyermekek napközbeni ellátása bölcsődei ellátás a Csongrádi Óvodák és Bölcsődék Igazgatóságától a Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézményhez került át.

Telephelyek

Templom utcai „Mesevár” Bölcsőde (6640 Csongrád, Templom u. 4-8.):

Ellátási terület: Csongrád város közigazgatási területe

Engedélyezett férőhelyszám: 51 fő

Széchenyi utcai „Kuckó-mackó” Bölcsőde (6640 Csongrád, Széchenyi u. 27.):

Ellátási terület: Csongrád város közigazgatási területe

Engedélyezett férőhelyszám: 24 fő

Kiemelt feladatunk a gyermekek egyéni szükségleteire irányuló gondozás-nevelés, az érzelmi biztonságot nyújtó derűs, szeretetteljes légkör megteremtése mellett, a szülők számára lehetőséget biztosítani a bölcsőde életébe való bekapcsolódásra. Előtérbe helyezzük a szülővel történő fokozatos beszoktatást, közös programokat – mint például a szülőcsoportos beszélgetés, gyermeknap, kirándulás, családi délutánok, stb… – szervezünk.
A kisgyermeknevelők meleg, szeretetteljes, biztonságot sugárzó nevelői magatartása mellett nagy hangsúlyt fektetünk a megfelelő tárgyi környezet kialakítására is, melyre kiemelt figyelmet fordít az új működtető.

A gyermekek életkorának, érdeklődésének megfelelő tevékenységek – elsősorban játék – lehetőségének biztosításával, feladatunk az ismeretnyújtás, viselkedésminták nyújtása, a tapasztalatok és élmények feldolgozásának segítése, az aktivitás és kreativitás támogatása, környezete iránt nyitott, érdeklődő, sok területen önálló, gazdag szókinccsel rendelkező gyermekek nevelése. A gyermekek napirendjét, életkorukat, szükségleteiket és igényeiket figyelembe véve alakítjuk ki.

Templom utcai Bölcsőde képeA Templom utcai Bölcsődében, 2 pavilonban összesen 4 csoportban, a Széchenyi úti Bölcsődében 2 csoportban biztosítjuk a gyermekek ellátását. 12-14 fős gyermekcsoportjainkban 2 -2 fő szakképzett kisgyermeknevelő biztosítja a gyermekek ellátását. Intézményeinkben rendezett, tiszta udvar biztosítja a gyermekek szabad levegőn tartózkodását.

Prevenciós céllal – a légzőszervi megbetegedések megelőzésére – mindkét intézményünkben só szobát működtetünk.

Rossz időSzéchenyi utcai Bölcsőde képe esetén a Templom utcai Bölcsődében tornaszoba, a Széchenyi úti Bölcsődében fedett terasz biztosít elegendő mozgásteret a gyermekek számára.
Templom utcai intézményünk saját főzőkonyhát üzemeltet. A korszerű táplálkozás feltételeinek biztosítása mellett, az egyéni diétás igényeket is ki tudjuk elégíteni.

A bölcsődék nyitvatartási ideje

Hétfőtől-péntekig 6.00-17.00
A bölcsődei beíratás egész évben folyamatos!

Galéria (Kuckó-mackó Bölcsőde)

Galéria (Mesevár Bölcsőde)

Étlapok

2020. évi

29. hét

Bölcsődés étlap – 29. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 29. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 29. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 29. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 29. hét

30. hét

Bölcsődés étlap – 30. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 30. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 30. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 30. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 30. hét

31. hét

Bölcsődés étlap – 31. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 31. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 31. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 31. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 31. hét

32. hét

Bölcsődés étlap – 32. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 32. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 32. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 32. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 32. hét

33. hét

Bölcsődés étlap – 33. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 33. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 33. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 33. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 33. hét

34. hét

Bölcsődés étlap – 34. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 34. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 34. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 34. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 34. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, szója-, étolajmentes – 34. hét

35. hét

Bölcsődés étlap – 35. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 35. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 35. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 35. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 35. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, szója-, étolajmentes – 35. hét

36. hét

Bölcsődés étlap – 36. hét
Bölcsődés étlap – liszt-, tej-, tojás-, étolajmentes – 36. hét

37. hét

Bölcsődés étlap – 37. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 37. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 37. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 37. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 37. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 37. hét

38. hét

Bölcsődés étlap – 38. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 38. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 38. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 38. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 38. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 38. hét

39. hét

Bölcsődés étlap – 39. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 39. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 39. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 39. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 39. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 39. hét

40. hét

Felnőtt étlap – 40. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 40. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 40. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 40. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 40. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 40. hét

41. hét

Bölcsődés étlap – 41. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 41. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 41. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 41. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 41. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 41. hét

42. hét

Bölcsődés étlap – 42. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 42. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 42. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 42. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 42. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 42. hét

43. hét

Bölcsődés étlap – 43. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 43. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 43. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 43. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 43. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 43. hét

44. hét

Bölcsődés étlap – 44. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 44. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 44. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 44. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 44. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 44. hét

45. hét

Bölcsődés étlap – 45. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 45. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 45. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 45. hét
Bölcsődés étlap – gluténmentes – 45. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 45. hét

46. hét

Bölcsődés étlap – 46. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 46. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 46. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 46. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 46. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 46. hét

47. hét

Bölcsődés étlap – 47. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 47. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 47. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 47. hét

48. hét

Bölcsődés étlap – 48. hét
Bölcsődés étlap – mentes – 48. hét

49. hét

Bölcsődés étlap – 49. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 49. hét

50. hét

Bölcsődés étlap – 50. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 50. hét
Bölcsődés étlap – tojásmentes – 50. hét
Bölcsődés étlap – tartósító tej-, tojásmentes – 50. hét
Bölcsődés étlap – tej-, tojás-, szója-, gluténmentes – 50. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 50. hét

51. hét

Bölcsődés étlap – 51. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 51. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 51. hét

2021. évi

2. hét

Bölcsődés étlap – 2. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 2. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, szója-, étolajmentes – 2. hét

3. hét

Bölcsődés étlap – 3. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 3. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 3. hét

4. hét

Bölcsődés étlap – 4. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 4. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 4. hét

5. hét

Bölcsődés étlap – 5. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 5. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 5. hét

6. hét

Bölcsődés étlap – 6. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 6. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 6. hét

7. hét

Bölcsődés étlap – 7. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 7. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 7. hét

8. hét

Bölcsődés étlap – 8. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 8. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 8. hét

9. hét

Bölcsődés étlap – 9. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 9. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 9. hét

10. hét

Bölcsődés étlap – 10. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 10. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 10. hét

11. hét

Bölcsődés étlap – 11. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 11. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 11. hét

12. hét

Bölcsődés étlap – 12. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 12. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 12. hét

13. hét

Bölcsődés étlap – 13. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 13. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 13. hét

14. hét

Bölcsődés étlap – 14. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 14. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 14. hét

15. hét

Bölcsődés étlap – 15. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 15. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 15. hét

16. hét

Bölcsődés étlap – 16. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 16. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 16. hét

17. hét

Bölcsődés étlap – 17. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 17. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 17. hét

18. hét

Bölcsődés étlap – 18. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 18. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 18. hét

19. hét

Bölcsődés étlap – 19. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 19. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 19. hét

20. hét

Bölcsődés étlap – 20. hét
Bölcsődés étlap – tejmentes – 20. hét
Bölcsődés liszt – tej-, tojás-, étolajmentes – 20. hét